A Boltról

Az alább található négy címdizájnt felhasználhatod, hogy ötvözve azokat saját, eredeti műveiddel, új, átdolgozott változatokat hozz létre. Ezen új dizájnok beküldésével lehetőséged nyílik népszerűsíteni mind a magazint, mind pedig a saját műveidet! Teljesen ingyen letöltheted a bolt bármelyik dizájnját (azokat is, amiket mások küldtek be), és rányomhatod azokat bármilyen eszközre, amíg az eredmény nem félrevezető (tehát például nem sugallja azt, hogy a kiadvány más, mint ami, vagy hogy te bármilyen szinten felelős vagy a kiadványért), vagy emberek számára degradáló (sem valós csoportok, sem magánszemélyek nem támadhatók általa, beleértve a művészt és az ő művét is), illetve nem rontja a kiadvány és a mögötte álló önkéntesek hírnevét. Politikai, vallásos célokra vagy gyűlöletkeltésre használni ezeket szintén tilos. Nem hivatkozhatsz a dizájnokra saját műveidként, leszámítva az adalékokat, amikkel át lettek dolgozva, illetve a mások által beküldött dizájnokat nem dolgozhatod át újakká (csak az első négy képet, a magazin angol/magyar címével és azokat is csak a megengedett módokon). AI/NFT felhasználás a bolt minden dizájnjára nézve szigorúan tilos!A beküldött dizájnok nem sérthetnek szerzői jogot, és alkalmasak kell hogy legyenek munkahelyi megtekintésre (sem meztelenség, sem szexuális tartalom, sem túlzó erőszak nem megengedett). Tilos kereskedelmi forgalomba hozni bármelyik, a boltban található dizájnt (a címeket is beleértve), illetve bármilyen tárgyat, terméket, amin felismerhető, nem számít, mennyire változott meg az eredetihez képest, mivel ezeket nem anyagi haszonszerzés céljából tesszük közzé. Nem vagyunk felelősségre vonhatóak azért, hogy mások miként használják fel a dizájnodat, akkor sem, ha kérted, hogy távolítsuk el a bolt kínálatából, és mi ezt megtettük. Ha valamelyik bolti dizájnt rányomtattad valamire, küldj róla fotót, hogy itt megoszthassuk azt, és az alkotó is osztozhasson az örömödben!Minden beküldött dizájnnak tartalmaznia kell a következő négy kép valamelyikét, és ezek a feliratok nem változtathatók el jelentősen (vagyis nem teheted olvashatatlanná őket, és nem változtathatod meg a jelentésüket. A szín vagy a méret megváltoztatása, egyéb részletek, grafika hozzáadása elvileg rendben van). Minden beküldött dizájn minimum egy 2500x1000 px-es, .PNG kiterjesztésű képfájl legyen, de ideálisan 300 DPI-vel érdemes készülni. Ezeket e-mailben küldheted el a [email protected] címre, "Árucikkdizájn beküldése" szöveggel a tárgyban.

A fent leírtak szerint átdolgozható és felhasználható:

Csak módosítások nélkül használható fel: